Egyetlen ellenségünk az ÉLET nevű projektben az IDŐ!
Minden pillanatot érezz, élvezz és élj meg! A túlélés csak szenvedés.

Gyorsabban telik, mint gondolnád...

Ne félj! A félelem igen gyors "vonzóerő". A születés fájdalmasabb, mint a halál, ez utóbbi pedig mindenkiért eljön, ez holtbiztos. Ezt Te is tudod, így beláthatod, semmi okod a félelemre. A két pont között élj úgy, ahogy szeretnél, úgy, ahogy neked jó, mert senki nem mondhatja meg, mi a jó neked!
Ha azt gondolod valamiről, hogy úgy lesz, vagy azt gondolod hogy nem úgy lesz, mindig igazad van!
Tudod miért születtünk e Földre? ÖRÖMRE!

Geszti Csilla vagyok, nő, anya és túlélőmester.
Sok mindent megéltem, átéltem és élek most is. Itt és most. Hidd el csöppet sem érdekel, hogy hány éves vagy, az univerzumot sem érdekli, hogy az itt töltött idődet Te hogyan használod fel. Választhatjuk a szenvedést és választhatjuk a vidám játékosságot, a boldogságot, amit mindannyian keresünk egész életünkben. A legtöbben azt tartják, szenvedés nélkül nincs öröm. Márpedig van. Miért is ne lenne? Azért mert azt láttuk szüleinktől vagy nagyszüleinktől, környezetünktől, nem jelenti azt, hogy nekünk ugyanazt a mintát kell követnünk! Sőt! Legbelül nagyon is érezzük, ha valami nem helyes, aztán a szomszédoknak, barátoknak, vagy isten tudja kiknek az ítéleteitől való félelem elhatalmasodik rajtunk és kész. Már gátat is szabtunk saját magunknak a teljesség felé. Így szépen belerögzül az emberbe az, hogy másoktól várja a boldogságot, a döntéseket, az örömöket. Simán lerázzuk magunkról a felelősséget, bűnbakokat gyártunk és keresünk, pedig helyettünk senki más nem érezhet, senki más nem lehet boldog.
MÚLT
A múlthoz rettenetesen ragaszkodó emberek sosem tudnak felszabadultan örülni a napsütésnek. Pedig a múlt elmúlt. Bár az időutazás még nem áll rendelkezésünkre, tegyük a kezünket szívünkre és valljuk be őszintén, hogy azon változtatni már senki sem tud. Az idő egyébként nem létezik, mégis mi itt emberként beszabályoztuk. Úgy gondolom, amíg nem számolunk le ezekkel az ostoba terhekkel, addig nincs jelen és nincs jövő, illetve eszméletlen keserves élete van annak, aki nem tudja lezárni és kitörölni a vélt és valós sérelmeket, amiket neki okoztak, esetleg amiket ő okozott.
Ki az, aki büntetést ad? Az ember. Saját önmaga lelkét marcangolja teljesen fölöslegesen, mert az életünk oly rövid, hogy nem mérjük fel a hasznosságát és értékét, csupán akkor, amikor már túl késő. Amit most leírok sokaknak nem fog tetszeni tudom, de sajnos az igazság elől nincs hova bújni: a temetők sírköveinek simogatása még senkit sem hozott vissza az életbe és ha feltámadna szerettünk, akit míg élt, nem kellőképpen szerettünk, akkor vajon mit mondana? Hogy miért azt a követ simogatják? Miért nem az embereket addig, amíg lehet? A testünket levetjük, mint a ruhát és a lelkünk? Bizony ősidők óta várjuk, hogy legalább egyszer legyen bizonyíték az élet utáni életre. Van. Nem is kevés. Az egyetlen apróság, hogy nem tudunk a másik dimenzióval kommunikálni. Pedig nem lehetetlen. Első számú félelmünk tárgya: a halál. A születés miért nem az? Hmmm. Fatális tévedés azt hinni, hogy születésünk könnyebb, mint halálunk. Nos ha keresed a boldogságot és sosem akarsz unatkozni, akkor tedd azt amit akarsz. Előtte azonban vegyél elő egy csomó papírt, jegyezd fel külön azokat a dolgokat, amiket nagyon szeretsz és máshova azokat, amiket nagyon utálsz. Szedd elő az összes régi tárgyat, ruhát, amiket nem használsz, és a jobbakat ajándékozd el, a többit pedig dobd ki a kukába. Azért mert egy rosszul végződött kapcsolatból emléktárgyakat őrizgetsz, még nem következik az, hogy azt felújíthatod. Erre senki és semmi nem ad egyikünknek sem garanciát. Ezért csak szabadulj meg az összes felesleges holmitól, ha netalán látsz egy repedt vagy törött vázát vagy poharat, azonnal vesd a szemétbe. A hivatalos levélszemét is jusson erre a sorsra. Ahogy tépkeded és kidobod a múltat, egyre jobban és jobban érzed majd magadat. Meglásd, minden megváltozik. :)
JELEN
A jelen. Igen érdekes az emberi elme, nagyon szeret kalandozni, hogy a jelenből kizökkentsen. Pedig ennek is Te parancsolsz és diktálsz. Időmilliomos lehetsz, ha mindig arra figyelsz, amit éppen csinálsz. Koncentrálásnak hívják ezt a tudományt. Művészek, sportolók és kisgyerekek rendkívül jól tudnak figyelni arra, ami fontos és lényeges. Annyira leköti őket az alkotás, hogy tulajdonképpen nem is a földön járnak, abban az időben, hanem valami csodálatos szférában, a lélek, a szellem rejtelmeiben. Az emberek többsége nem akar a jelenben élni. Vagy a múltban kalandozik, vagy a jövőjét tervezgeti. Azt hogy itt és most hogyan keverem azt a levest és közben hallom a madárcsicsergést, minek következtében megállok egy percre vagy ötre és élvezettel hallgatom a rigók és galambok kórusát vagy a verebekét, nos manapság a legtöbben el sem tudják képzelni. Hajtják a pénzt, a tárgyakat, rohannak állandóan, mintha akkor a világ nem is létezne, ha nem rohannának és megmosolyogják azokat, akik igazán ismerik a boldogság titkát. A rohanók karriert építenek, anyagi biztonságot, egzisztenciát keresnek és mire mindezt megteremtik, addigra tönkremegy az egészségük, vagy párkapcsolatuk. A leginkább jellemző, hogy becsukják maguk mögött az ajtót és egy idő után a magány rávezeti őket vagy az alkoholra, vagy a drogra vagy valami más szenvedélyre. Folyamatos bizonyítási kényszerben szenvednek, hiszen önértékelésük nulla. Fogalmuk sincs, kik is ők valójában és mi az amit igazán akarnak. Csak a társadalmi sztereotípiáknak hódolnak. Aztán fordul a kocka, mert akiket megmosolyogtak, most azok néznek rájuk szánalmasan, hiszen a világ összes aranya és gyémántja sem ad boldogságot és örömöt. Az autó is összetörhet és akkor mi van? A mobilt is ki lehet kapcsolni amikor nincs rá szükségünk! Csak a csend ad lehetőséget arra, hogy feldolgozzuk azt az információ áradatot és zajmennyiséget, ami körülvesz mindennapjainkban. A belső béke és egyensúly keresése közben törekedjünk arra, hogy mindent megtehetünk, ami nekünk tetszik és másnak nem árt.
JÖVŐ
A jövőnk. Tervezés és megvalósítás. Tervezzünk bátran képességeinkhez mérten. A megvalósítás? Többféle megoldás kidolgozása esetén elkerülhetjük a kellemetlenségeket. Máskülönben sokan összetévesztik a vágyakozást a tudatos jövőképpel. Ki ne vágyakozna a tökéletességre? És épp itt a kulcs. Mindenki tökéletes, úgy ahogy van. A technika csak fejlődjön, ahogy akar. Még ha meg is tanul az ember lelket gyártani, az biztos nem a mi életünk alatt lesz. Ezért a jövő ilyen szempontból teljesen értelmetlen félelemforrás, hiszen bármi megtörténhet.
A probléma csupán annyi, hogy az életképes életszerető tehetségeket jelenleg minden eszközt bevetve eltapossák a tehetségtelen életképtelen protekciósok, akik soha egyetlen percig nem tettek semmit azért, hogy másoknak, embertársaiknak jobb legyen, csupán az értéktelen semmiségeket terjesztik és hajszolják, fennhangon hirdetve, Te is elérheted azt, amit ő. Na ennek az ócska trükknek nem szabad bedőlni. Ezért van annyi anorexiás, bulémiás, depressziós, boldogtalan és elkeseredett ember, mert elhitették velük, hogy ők is lehetnek sztárok meg tudom is én mik. Nem és nem! Nem lehet bárki vezető, nem lehet bárki író, nem lehet bárki operaénekes, nem lehet bárki a legjobb D.J. és nem lehet bárki tévébemondó, mint ahogy nem lehet bárki artista sem. A tehetségtelen előbb-utóbb unalmas lesz, kibukik. Jöhet a drog meg mittudomén micsoda. A sok búskomor tizenéves is azért nyúl ajzószerekhez, mert nem kapja meg az igazi feltétel nélküli szeretetet. Kap viszont szemrehányást, megalázást, rosszallást és nem-mel kezdődő mondatok tömkelegét. Aki látszólag szeretetteljes környezetben nő fel, az sem lesz boldog, hiszen csak a látszat kedvéért tartotta fenn a környezete a szerető családot. A boldogság benned van, a boldogság te magad vagy, ha a mának élsz megtapasztalod! Hidd el! Tapasztalat! Ja és higgy magadban, bízz magadban, tudod a megérzések, a belső hang megmondja mi a helyes. Élj ahogy akarsz, csak magadnak és másnak ne árts. Ennyire egyszerű a boldogság titka. A szeretet a mindenség kulcsa:)))
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
5. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21.
► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
5. Botsáskák lenyűgöző világa!
► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd
botsaskak.hupont.hu
6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
7. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
9. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
10. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
11. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
12. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► Veszélyes fák kivágása-Kert fenntartás-Tűzvédelem-Takarítás
wood-master-team-kft.hupont.hu
14. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján
► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600
autosbolt-tat.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
16. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
17. ASEA a palackbazárt csodamolekulák
► Szabadítsuk ki együtt a palack szellemét!!! Egészség sejtszinten!A világon mindenhol, minden ember számára! Tűz és jég egy palackban!!!
paalckbazartcsodamolekula.hupont.hu
18. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
19. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
21. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
22. Kerékpárbarát szállás : Irány Tiszacsege!
► Szállás és üdülési lehetőség
kerekparbaratszallas.hupont.hu
23. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
24. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
25. Receptpalota
► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés
receptpalota.hupont.hu
26. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
27. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
29. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
30. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
31. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
32. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
33. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából
► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...
countess.hupont.hu
34. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
35. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
36. Számítástechnika, Informatika
► Minden ami Computer! Nick Rivers Informatikai oldala
nickrivers.hupont.hu
► Azt gondolom a cím önmagáért beszél..Gyere be ésnézz körül biztos találasz valamit ami tetszik:)
stardollingyen.hupont.hu
38. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
39. REDŐNY JAVÍTÁS AKÁR MÉG MA! GURTNI CSERE 9.500,-Ft-tól! CÉGEKNEK IS!
► CÉGEKNEK, KÖZÜLETEKNEK IS VÁLLALUNK! NYUGDÍJASOKNAK KEDVEZMÉNY! 20/777-1122! REDŐNY KÉSZÍTÉS GARANCIÁVAL! Redőny javítás Bp. II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerület + Pest megye!
redonyseg.hupont.hu
40. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
41. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
42. VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei
► A honlap célja, hogy a 16. század első felének élénk angol-magyar kapcsolatát felfedje.
viiihenrik.hupont.hu
43. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
44. Kinder tojás játék gyűjtemény
► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection
kindercollection.hupont.hu
45. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
46. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
47. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
48. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
49. ♥...szerelmes-szép képek...♥
► Sziasztok.!!:)Ha ez az oldal nem jön be nektek akkor látogassatok el http://www.facebook.com/pages/Sz%C3%A9p-k%C3%A9pekszavakmondatok-/129139130538229?ref=tn_tnmn oldalamra...és ha tetszik akkor léci LÁJK♥köszikee♥♥:**
szinteemindeen.hupont.hu
50. Kötelező olvasmányok, versek és még sok minden röviden
► A tanulás fogalma:köznapi értelmezése: eddig ismeretlen tudás elsajátítása, pedagógiai: oktatás során elsajátított képességek, iskolai: bevésett anyag különböző helyzetekben felidézhető
roviden.hupont.hu
► Trendinek lenni jó! (by Bea&Barby)
sztarenciklopedia.hupont.hu
52. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
53. ♥Aki szereti Eric Saade-ét annak itt a helye ♥
► Ez egy Eric Saade oldal? Igen jó helyen jársz néz körül és Töltsd velünk az az vele az időt :DD <3
ericsaade.hupont.hu
54. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd
► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető
mohacsicsata.hupont.hu
55. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
56. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
57. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock V., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Ha egyszer eljön az idő, és távoznunk kell e földi zarándokútról a Mennyország, vagy a Pokol felé, mit viszünk magunkkal? Érzéseinket? Emlékeinket? Mi marad ott lelkünk mélyén belőlünk? S vajon nem ezektől lesz a Mennyek új Éden, és a Kárhozat pokol?
solverus-versek-v.hupont.hu
58. Zsilippa - kreativitás és tudatosodás
► Önmagunk vállalása, függetlenül az elvárásoktól. - TITELLA honlapja - Független amatőr művészet, és tudatosság.
zsilippa.hupont.hu
► Isten hozott egy olyan honlapon, ahol ünnepi alkalmakra, hétköznapokra találsz verseket, meséket gyermekeknek!
gabilla.hupont.hu
60. Bakonyszentlászló,Vinye Hódos-ér:Erdei szállás,szálláshelyek listája
► Vigyázz kész, kaland! Üdülés az egész családnak Vinyéhez közeli Hódosér völgyében ...Szállás,Szállások,Túrázás ,kerékpározás,sziklamászás,szánkózás ,kalandparkok, természetvédelmi parkok, ... és még sok minden más ..Cuha-szurdok,Likas-kő,Hódos-ér..
vinye.hupont.hu
61. Soniboy honlapjára tévedtel!
► Nézz, hogy láss a világban ! & Persze foglalkozz az elektronikaval !
soniboy-elektronika.hupont.hu
► Gyógyulj a természet erejével! Minden betegségre van gyógyír! Őseink tudták, hogy kell. Az ősi tudás van minden kezelésemben.
humanterapia.hupont.hu
63. Azonnali üveges munkák.Üvegezés helyszínen 06-30-470-11-99
► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.
ajto-ablak-uveges.hupont.hu
64. Milliomos képző
► A weboldalon hasznos információkat,tanácsokat,tippeket és legfőképp ötleteket találhatnak arról,hogy is lehet sok sok pénzünk,vagyis hogy lehetünk milliomosok!
milliomoskepzo.hupont.hu
65. Kiskutyák^^
► Itt mindent megtudhatsz a kutyákról:) És ha már itt vagy és érdekel a kutya téma, akkor olvasd végig az egész oldalt nyugodtan:DD Nem bánod meg!:D
kicsikutyak.hupont.hu
66. Ezo-Syle
► Azért vállalok felelősséget amit mondok, és nem azért, amit értesz belőle !
ezosyle.hupont.hu
67. HIDEG - MELEG BOROGATÁS - MEGGYMAGPÁRNA
► MEYA - KÉZMÜVES TERMÉK - INFÓ, RENDELÉSFELVÉTEL: 0620-337-2759 VAGY hirthbonsai@gmail.com
hidegmelegborogatasok.hupont.hu
► A magyar Chelsea szurkolókért!
chelsea-cfc.hupont.hu
69. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
70. HENTI-CASH Kft
► tehergépjármű beszerzés (import) és finanszírozás
henticash.hupont.hu
71. Itt minden van(egy jó oldalhoz ez kell!)
► Képek és más dolgok!Lopni nem szép de itt lophatsz!DE csak itt!
sztarcskakkepekstb.hupont.hu
► remélem tetszeni fog az oldal és majd vissza jöttök mert még szerkztem!
jus-tin-bi-eber.hupont.hu
73. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
lillyesmiranevelde.hupont.hu
► -
hre.hupont.hu
75. Helytörténeti kutatások Esztergom határában.
► Kutatások az esztergomi szőlőhegyeken. Danyi Zsolt 2018-tól napjainkig
avarkozpontesztergom.hupont.hu